Az általunk létrehozott német vállalkozás célja, hogy megkönnyítse a németországi cégalapítás menetét az Ön számára, majd azt követően, igény szerint, vállalja a német cég hivatalos ügyeinek intézését.
Amennyiben nem velünk történt a német vállalkozás alapítása, az sem jelent gondot. A működő német cég, németországhoz kötődő adminisztratív feladatainak kezelését (pl. posta, telefon, könyvelés, bérszámfejtés, adó- és jogi tanácsadás) ebben az esetben is átvállaljuk
A németországi cégalapítás a fő profilunk, azonban ezen kívül, német cégünk, olyan egyéni munkavállalók hivatalos ügyeinek intézésében is segítséget nyújt, akik német vállalkozás alkalmazottai szeretnének lenni. A németországi lakcímbejelentéssel (ami szükséges német cégalapítás esetén), a munkavállalási engedély beszerzésével, bankszámlanyitással kapcsolatos kéréseivel is forduljon hozzánk bizalommal.
A jelenlegi jogszabályok lehetővé teszik a magyar állampolgárok németországi letelepedését, munkavállalását, német vállalkozás beindítását. A németországi cégalapítás terén ügyviteli rutinnal nem rendelkező magyar polgároknak a német cégalapítás megkövetelte, hivatalos dokumentumok beszerzése, a hivatalok bejárása, a hatályos német jogalkalmazás betartása mellett önállóan, időigényes feladat.
Amennyiben úgy érzi, hogy további ismeretekre van szüksége a német cégalapítás előnyeit illetően, német vállalkozásunk budapesti vagy müncheni irodájában, többek között jogi és könyvelési tanácsadással is állunk rendelkezésére, akár a német cégalapítás elindítását megelőzően is.
Német vállalkozás szolgáltatásaink széleskörűek, melyek nem kizárólag a német cégalapítás vagy német vállalkozás kezelése kapcsán felmerülő lehetőségekre épülnek, azonban általában a német vállalkozás ügyeihez kapcsolódnak. Legyen szó németországi autó adás-vételről, németországi autóhitel ügyintézésről, bármilyen németországi élet, vagyon, nyugdíj vagy egyéb németországi biztosításról, kollégáink állnak rendelkezésére.
A német cégalapítás magyar állampolgárok számára és több magyar-német vállalkozás kiszolgálása, menedzselése a német cégünk legfőbb profilja. Ennek és a több éves tapasztalatunknak köszönhetően, bátran mondhatjuk, hogy a németországi cégalapítás és német vállalkozás kezelés specialistái vagyunk.
Vállaljuk a német cégalapítást és amennyiben arra igény adódik a német cég struktúrájának tervezését is, majd segítünk annak létrehozásában.
Magyarul, németül és angolul beszélő kollégáink, a német cégalapítás során felmerülő teendők teljes körű átvállalásával és tanácsadással járulnak hozzá a német vállalkozása sikeréhez.
Német cégünk a németországi cégalapítás után, után, vállalja német vállalkozások számára a székhelycím biztosítását. Lehetőség van a német vállalkozás müncheni székhelyén, igény szerint teljes körű irodai szolgáltatások, küldemény-, telefon-, faxkezelésre, ha szükséges, tárgyaló-, iroda- és irodai asszisztencia használatára, virtuális iroda jelleggel. Németországi irodánkban, állunk a német vállalkozás rendelkezésére, amennyiben arra igényt tart, a német cég tulajdonosa, saját fejlesztésű, könnyen kezelhető, időt, energiát és ezáltal költséget megtakarító, biztonságos informatikai körülmények rendelkezésre bocsátásával. bővebben >>
Németországi cégalapítás, vállalkozás Németországban specialistaként, az évek során megalapított német cégek számának, a kiépült kapcsolatrendszerünknek, gyakorlatunknak és tapasztalatunknak köszönhetően a német cégalapítás gyorsan és könnyedén zajlik segítségünkkel.
A németországi cégalapítás , a német cég adószám igénylése, a bankszámla ügyintézés, a német vállalkozás számára autóvásárlás, esetleges hitelügyintézés, biztosítások, irodabérlés, munkavállalási engedélyek beszerzése, könyvelő, jogász megbízása, rengeteg utánajárást, hivatali ügyintézést igényel - nélkülünk. Győződjön meg róla, hogy mindez mennyire egyszerű velünk.
bővebben >>
A német vállalkozás könyvelési beszámolóinak készítését, a német cég dolgozóinak járulékfizetési bevallásait, bérszámfejtését a német vállalkozás kezelésének törvényi előírásait követve, magyar és német nyelven is kiválóan beszélő könyvelőnk és adótanácsadónk vállalja, akár friss németországi cégalapítás, akár már működő német cég esetén. Vegye igénybe segítségünket a német vállalkozás működése során, adótanácsadási területen is, hogy minden lehetőséget kihasználhasson, a német cég adójának optimalizálása érdekében. Előkészítjük, a minél egyszerűbb és gyorsabb döntéshozatalt.
bővebben >>
Német vállalkozás és annak tagjai, alkalmazottai, vagyonbiztosítást, gépkocsi, casco és felelősségbiztosítást, (magyarországi bonus követéssel, társadalombiztosítást), nyugdíj és életjáradék megtakarítási biztosítást, élet- és balesetbiztosítást, tehát teljes körű biztosítást köthetnek. Komplex ügyintézést vállalunk német cég partnereink részére. Németországban a német cég dolgozóinak, a munkahely megszerezésének, és a németországi cégalapítás feltétele bizonyos biztosítások megkötése. Nincs még németországban jegyzett autója, amire megkötné a biztosítást? Autót kíván vásárolni vagy bérelni? A német cég autóhitelének vagy a bérlésnek időrabló intézését is átvállaljuk Öntől, megállapodásunk esetén.bővebben >>
Német cégalapítás vagy német vállalkozás kezelése esetén, magas színvonalú jogi képviseletet szolgáltatunk, német cég vagy németországi munkavállaló jogi ügyeinek megoldására. Biztosítjuk a közjegyzői ellenjegyzést a német cégalapítás folyamán, a német vállalkozás működése során, igény szerint. Német-magyar anyanyelvű szakembereink, akik nemzetközi kereskedelmi, társasági-, adó-, büntető- és gazdasági-büntetőjogban is kvalifikáltak állnak az általunk kezelt német cég rendelkezésére. Hozzáértés és empátia jellemzi munkánkat miközben képviseljük a német vállalkozást vagy magánszemélyt a peres eljárás során. bővebben >>
Németországi cégalapítás, német vállalkozás, németországi munkavállalás és az ezekhez kapcsolódó kérdések azok, melyekkel felkereshet bennünket.
Amennyiben ajánlatunk felkeltette az érdeklődését, vagy bővebb tájékoztatást szeretne kapni az említett témakörökkel kapcsolatban, előre egyeztetett időpontban kollégáink állnak szíves rendelkezésére.
Ügyei intézéséhez igénybe venne egy tolmácsot vagy hivatalos dokumentáció pontos precíz fordítására van szüksége? Keresse fel irodánkban szakembereinket.